Diákhitel Központ
Független költség-felülvizsgálat és megvalósíthatósági tanulmány egy informatikai megújítási program döntése előtt

Az együttműködés háttere
A Diákhitel Központ Zrt. 2013-ban informatikai megújítási programot indított. A hitelszámlák vezetését egy meglévő tranzakciós rendszer végezte, és a szervezet jövőbeni informatikai irányáról már elkészültek az első tanulmányok és megvalósíthatósági anyagok. A döntés előtt a vezetés a felvázolt alternatívák költségbecsléseinek szakmai felülvizsgálatát kérte. A BlackBelt 2013 májusa és szeptembere között két egymásra épülő megbízásban dolgozott a programon: először a költségbecsléseket vizsgálta felül, majd részt vett az átfogó megvalósíthatósági tanulmány elkészítésében.
A kihívás
Három stratégiai irány állt a szervezet előtt: a hitelszámla-vezető rendszer teljes kiváltása, a megtartása és továbbfejlesztése, vagy a konszolidálása szolgáltatásorientált (SOA) architektúrában, workflow-támogatással és egységes dokumentumkezeléssel. A rendelkezésre álló anyagok jól feltárták a működési problémákat, a költségbecslések mögött azonban nem állt analitikus számítás, ezért egyik változat költsége sem volt ellenőrizhető. Egy ESB-re épülő, SOA alapú átalakítás ráadásul nemcsak informatikai projekt: hosszú évek munkája, és a szervezet működését is átalakítja, így egy alulbecsült költségvetés a teljes programot veszélyeztette volna.
A megoldás
A számok előtt a célokat tisztáztuk: a vezetőkkel folytatott egyeztetésen világossá vált, hogy az elsődleges cél a költséghatékony működés, az informatikai rugalmasság öncélú növelése nem. Ehhez mérve tételesen újravizsgáltuk a változatok embernap- és költségbecsléseit, és kimutattuk, hol becsülték alul a bevezetést – különösen a meglévő rendszer konszolidációjánál, az ESB bevezetésénél és az üzleti folyamatok rendszertámogatásánál. A megvalósíthatósági tanulmányban felmértük a vezetői és az informatikai elvárásokat, két informatikai megoldási alternatíva logikai tervét és eszközrendszerét dolgoztuk ki és áraztuk be, és részt vettünk a TCO- és megtérülés-számításokban. Gyorsan megtérülő javaslatokat is adtunk: automatizált tesztelést az átvételi tesztekre megtérülés-számítási modellel, online hiteligénylést és elektronikus dokumentumbeküldést, közös dokumentumtárat, valamint egy olcsón bevezethető, CRM-szerű belső lekérdező felületet az ügyfélkiszolgálás és a back-office számára.
Eredmények
A Diákhitel Központ vezetése a megújítási döntés előtt számításokkal alátámasztott képet kapott arról, milyen ráfordítással valósíthatók meg az egyes stratégiai irányok, és melyik szolgálja valóban a költséghatékonysági célt. A nagy döntés mellé rövid távon megvizsgálható, mérhető megtérülésű lépések is kerültek.
- Ügyfél:
- Diákhitel Központ Zrt.
- Projektidőszak:
- 2013. május–szeptember 2 megbízás
- Feladatok:
- Költség-felülvizsgálat, megvalósíthatósági tanulmány

„A BlackBelt Technology kiemelkedő minőségben végezte el a munkáját a Diákhitel Központnál: megfelelt az üzleti elvárásoknak és a szakma etikai normáinak, együttműködésünk során pedig kiváló és megbízható partnernek bizonyult.”
Bugár CsabaVezérigazgató · Diákhitel KözpontTovábbi esettanulmányok
Hírek
Lépjen kapcsolatba velünk
- Telefon:
- +36 1 611 0462
- Email:
- info@blackbelt.hu








